Úri huncutság most adventi vásáron forralt bort kortyolni
Adventi vásárok Budapesten – a külföldieknek. Az utóbbi években az az ellenérzés gátolt meg abban, hogy a forralt bor és kürtőskalács andalító illatától karácsonyi hangulatba bóduljak az ország legismertebb, mintegy központi adventi vásárán, hogy azt nem nekem rendezik. Nem azzal volt a gondom, hogy nem nekem mint Lukácsi Katalinnak, hanem azzal, hogy nem nekem mint magyar polgárnak. Olyan polgárnak, aki bérből és fizetésből (vagy KATA-s bevételeiből) nem csak máról holnapra él már ugyan, de nem is nyit Bécsben cukrászdát.
Pedig - ha már Bécs - Ausztriában sokkal inkább a mindennapok része és az utca emberének „kenyere” az adventi kirakodás!
Mára azonban hála az inflációnak, annyira megdrágult minden, hogy a Vörösmarty téri és a Szent István Bazilika előtti vásárok már ki sem tűnnek horribilis áraikkal. Igaz, alighanem a vidéki adventi falvakban nem 1500 forintért mérik majd a forralt bor decijét, és sem egy kis rétes vagy flódni vagy a híres-neves kürtős nem lesz több ezer forint, szóval ezeknek a vásároknak az árképzése még most is kiugró, de ez mára jobban az életünk része.
Melyik vidéki városban lehet például az adventi vásárban tubi teát kapni?
Mondjuk a lazacos lángos ingyen se, 5 ezerért pedig pláne nem hiányzik, de az izraeli koktéllal megspékelt forró tea remekül passzol az adventi hangulathoz. Elvégre izraeli az is, Akiről ez az egész ünnep és így az egész vásár szól.
Ám nem a lazacos lángos az egyetlen furcsasága, mondjuk így, pénznyeldéje ezeknek a vásároknak. Kisvasutat építettek a Gerbeaud nem túl látványos sarkába, ahol körbe-körbe lehet utazni, egy elég kis sugarú körben. Ahogy azt is furcsálkodva bámultam meg, hogy a Bazilika előtt fel lehet szállni a Mikulás szánjára (pontosabban Szent Miklós püspökére, ha már bazilika), és VR-szemüveggel lehet rajta virtuálisan tovább utazni. De akinek erre van kedve a pénzét áldozni, annak jó szórakozást kívánok hozzá. Ez a jó a piacban, végeredményben a kereslet dönt: a pénztárcáján bőségén vagy szűkösségén morfondírozó polgár.
És hogy mi tetszett a legjobban a vásárban?
Valami, amit valójában éppen el akartak rejteni. De ezt nem úgy tették, ahogy eddig! Egész meglepő húzással úgy fedték el a téli védelmet jelentő befóliázása miatt nem túl szép látványt nyújtó Vörösmarty-szobrot, hogy azt egyszersmind a vásári forgatag részévé emelték. Emiatt megbocsátom a drága forralt bort, a furcsa ízpárosításokat, mert így azért mégiscsak lett valami közünk nekünk, magyar polgároknak is a Vörösmarty téri adventi vásárhoz.
A két nagy, különböző paravánon egy-egy Vörösmarty-idézet olvasható a magyar mellett németül és angolul. Ez igazán szép és megható gesztus. Hiszen Vörösmarty semmiképp sem trendi költőnk mint Petőfi, Ady vagy Weöres és Pilinszky, de mégis épp az induló magyar polgárosodás nyelvzsenije ő, aki páratlan mélyérzéssel szenvedte át nemzetünk és a világ fájdalmait. Jó, ha nem elrejteni, hanem büszkén megmutatni akarjuk őt. Üzeneteinek helye van még egy adventi puncsozás közepette is, mert az adventünk és a karácsonyunk sem csak szaloncukor és forró csoki. A megváltás reménye dereng át az illatok és a fényfüzérek mögötti magas éjből.
A Bazilikánál még arra is figyeltek, hogy kissé emelkedettebb karácsonyi dallamok szóljanak a hangosítókon, legközelebb pedig talán majd arra is fognak, hogy a két vásár papírpoharait ne keverjék össze!
Fotó: Frisshirek