Márciustól ismét drágul a budapesti taxizás

Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj ezerről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A taxirendelet módosítását - amely a tavalyi és az idei költségvetési rendelet módosítására vonatkozó indítványban szerepelt Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára - egyhangúlag, 18 igennel fogadta el a testület. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselői nem szavaztak.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA díjemelést azzal indokolták, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel jár az üzemanyagok ársapkájának eltörlése.
A testület felkérte Karácsony Gergelyt, felterjesztési jog keretében kezdeményezze a kormánynál az árak megállapításáról szóló törvény olyan módosítását, amely
Bécs mintájára megengedi, hogy a taxiszolgáltatás hatósági árát sávosan szabályozhassák a helyi önkormányzatok
a legalacsonyabb és legmagasabb ár meghatározásával. Mindezt azzal, hogy a javaslat elfogadása esetén a sáv középértékének tekintik a most megállapított hatósági árat. Felkérték a főpolgármestert arra is, hogy kísérje figyelemmel a hatósági ár utolsó megállapítását követő költségváltozást, és ha ez meghaladja a 20 százalékot, tegyen javaslatot a közgyűlésnek a hatósági árnak - a változásnak megfelelő - módosítására. Továbbá a határozatban kérték: a Budapesti Közlekedési Központ segítségével gondoskodjon arról, hogy
2025-től a BudapestGo applikációban legyen lehetőség taxirendelés leadására.
Az elfogadott javaslatban azt írták, a taxis szervezetek (City Taxi, 6x6 Taxi, Főtaxi, NSZ, Főtaxi, OTSZ, Taxi 4, BKIK) tavaly december 12-én egységes javaslattal fordultak a fővárosi önkormányzathoz, amelyben két változatban fogalmazták meg a javaslataikat.
Az egyik javaslat szerint a telefonon vagy online előzetesen megrendelt szolgáltatás esetén az alapdíj 1000 forintról 2000 forintra emelkedett volna, amellett, hogy a többi díjtétel változatlan maradt volna. A másik - végül elfogadott javaslat - a tarifák 10 százalékos emeléséről szólt. Később a szervezetek újabb javaslatot fogalmaztak meg, amelyben az alapdíjat egységesen 1500 forintra, míg a többi díjtételt 10-10 százalékkal kezdeményezték emelni.
A nem támogatott javaslatok a kis távolságra szóló utazásokat aránytalanul drágítanák, miközben sok esetben a kis távolságra szóló utazások nem kényelmi célúak, hanem közszolgáltatások vagy más alapvető szolgáltatások igénybevételét célozzák
- írták. Karácsony Gergely az előterjesztés szerint indokoltnak tartja az árszabályozás rugalmasabbá tételét a fogyasztók és a tisztességes taxisok érdekeinek védelme mellett.
Az ártörvény alapján jelenleg vagy fix tarifát vagy maximált árat határozhat meg a közgyűlés, miközben más nagyvárosok, köztük Bécs példája azt mutatja, hogy
a sávos hatósági árszabályozás egyszerre biztosíthatja a nagyobb versenyt és kizárhatja a lefelé nivelláló szolgáltatási színvonalat.
Ehhez a változtatáshoz ugyanakkor az ártörvény módosítása szükséges, amelyet felterjesztési jog gyakorlása keretében kezdeményezhet a fővárosi önkormányzat. A javaslatuk elfogadása esetén a most meghatározott hatósági árat középárként tekintenék, olyan módon, hogy attól felfelé és lefelé is 10 százalékkal lehetne eltérni - olvasható az előterjesztésben. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az előterjesztés vitájában kiemelte,
nem született konszenzus az előterjesztésről a taxis szervezetekkel, de nem akarták "sokáig húzni" a javaslatot, amely megteremti a majdani emelés lehetőségét is.
Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester felvetette, hogy érdemes lenne a taxis hatósági árat eltörölni, és a piacra bízni az árazást. Válaszában Karácsony Gergely azt mondta,
a hatósági ár megszüntetése hosszabb távon a piaci verseny ellen hatna,
mivel különböző tőkeerejű társaságok vannak a piacon, ezért tesznek javaslatot a sávos szabályozásra, amely lehetővé teszi, de nem borítja fel a versenyt. Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy
korábban a tarifakiigazításnál konszenzus volt a városvezetés és a taxisszervezetek között, de a főváros vezetése most "rapid módon" akarja áttolni a döntést, amit a Fidesz-KDNP frakció nem tart helyesnek, és nem tud jó szívvel támogatni.
Hangsúlyozta, törekedni kell a megegyezésre, a párbeszéd fenntartására, és konszenzusos javaslatot kellene a közgyűlés elé hozni, nem pedig "diktátumot". Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, VI. kerületi polgármester hozzászólásában azt hangsúlyozta,
a közgyűlésnek az utasok, a fogyasztók érdekeit különösen védenie kell, ezért nem konszenzusra, hanem kompromisszumra van szükség a kérdésben.
Mára sok embernek luxussá vált a taxival utazás
- zárta gondolatait Soproni Tamás. Az előterjesztés vitájában szót kapott Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke, aki arról beszélt,
szeretnék, ha a kiállási díj az előterjesztésben szereplőnél 400 forinttal több, 1500 forint lenne. Egy taxis jelenleg 135 ezer forinttal többet költ üzemanyagra, mint az ársapkák idején, ezt kérik kompenzálni.
A képviselők egyhangúlag döntöttek arról is, hogy
pályázatot írnak ki üres lakások felújítására, ezzel hajléktalan emberek tartós, megfizethető lakhatását biztosítanák.
A főváros a részvételi költségvetésből 50 millió forintot ad a pályázatra, ebből lakásonként legfeljebb ötmillió forintos támogatás használható fel. A projektben a pályázó szervezetek a kerületi önkormányzatokkal együtt újítják fel az üresen álló lakásokat, majd azokat bérbe adják a rászorulóknak. A fideszes Hassay Zsófia a vitában kevesellte a lakásonkénti 5 millió forintot.
A kiemelt kép forrása: MTI / Kovács Attila