Széncsatára emlékeztek az egykori bányakapitányságnál Salgótarjánban

Megkoszorúzták Salgótarjánban a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal, vagyis az egykori bányakapitányság falán elhelyezett emléktáblát az 1946. évi széncsata 77. évfordulóján.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
Támogatás1946-ban a nógrádi szénmedencében a napi 352 vagonos kitermelést az embertelen körülmények, az élelmiszerhiány és a méltatlan bérek ellenére is sikerült 575 vagonra emelni, ezzel pedig a mintegy 12 ezer nógrádi bányász országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, megnyerve az úgynevezett széncsatát a tatabányai szénmedencével szemben – olvasható a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal oldalán.
A történéseket feldolgozó tanulmányok szerint a bányászcsaládok háztartásából ekkoriban teljesen hiányzott a cukor és a szappan, nem is beszélve a tejről és más fontos, a mindennapokhoz szükséges termékekről.
Tisztálkodószerek hiányában többek között Salgótarjánban is rühjárvány kínozta a dolgozókat, a kisterenyei bányászok pedig csak úgy jutottak élelemhez, hogy mintegy 10 vagonnyi szenet cseréltek be ennivalóra, melyet szabadnapjukon, illetve pótműszakban dolgozva termeltek ki.
A Zemlinszky Rezső úti épületnél szerda délután tartott eseményen Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere elmondta, hogy az 1946-os széncsata alkalmából rendezett hagyományos megemlékezéseken nem egy korábbi politikai rendszer teljesítményét ünnepeljük. Azokra az elődökre, a városért dolgozó munkások akaraterejére emlékezünk, akik a szükség idején emberfeletti munkát végeztek, ezzel pedig méltókká váltak tiszteletünkre és megbecsülésünkre.
Dobor István, a Nógrád Megyei Nyugdíjas Bányász Szakszervezet elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy a nógrádi és salgótarjáni bányászok 77 évvel ezelőtti helytállása, nehéz körülmények között elért kimagasló termelési eredménye méltó az utókor tiszteletére. Kiemelte:
emelt fővel mondhatjuk, hogy a 12 ezer nógrádi bányász teljesítette az ország újjáépítésében vállalt kötelezettségeit.
A napjainkban a kormányhivatal törzshivatalának is otthont adó ingatlan egyike azon kevés ma is álló és használatban lévő salgótarjáni középületeknek, melyek a város bő 101 éves történetét majdnem végigkísérték. Az egykori bányakapitányság falán 2007-ben helyezték el a széncsata előtt tisztelgő emléktábla, amely előtt a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója és igazgatója, Kalocsai Péter és Tőzsér Zsolt is koszorút helyezett el a megemlékezés végén.
Fotó: Nógrád Vármegyei Kormányhivatal