A Magyar Országgyűlés, első Orbán kormánya 2000. június 13-án elfogadott határozata szerint február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Az időpont arra utal, hogy 1947-ben a szovjet megszálló hatóságok ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát. Kovács a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkára volt és országgyűlési képviselőként mentelmi jog védte, amit semmibe vett a szovjetek által támogatott magyar kommunista bábpárt. A szovjetellenes kémkedéssel és ellenkormány alakításával megvádolt Kovács Bélát 1951-ig magyarországi és ausztriai börtönökben őrizték, majd 1952-ben a Szovjetunióba vitték, és bírósági tárgyalás nélkül 25 év kényszermunkára ítélték – olvasható a történelmi hírportál – a múltkor hasábjain.

A világban vagy százmillió, Kelet-Európában negyven év alatt egymillió ember halála szárad a kommunista pártok lelkén. ‘56 óta csak Magyarországról legalább 700 ezer embert deportáltak, amelyből háromszázezren sosem tértek haza.

Kovács deportálásával, valójában ekkor hunyt ki a demokrácia már akkor pislákoló lángja és kezdődött el egy olyan sötét éra, amit sajnos mi is, de szüleink is testközelből megismerhettünk. Mint minden rezsimnek, a kommunizmusnak is voltak haszonélvezői, szépszerével mentettek át büntetlenül gigászi vagyonokat is a rendszerváltás utánra, sőt némely káder, még politikailag is rehabilitálni tudta magát. Köszönhetően a szelektív memóriának és a kollektív agymosásnak.

Ma, ezen a napon emlékezni kell arra az átkos időszakra, amikor nemcsak a mindennapjaikat tették tönkre szüleinknek, nagyszüleinknek, hanem a jövőjüket is elvették millióknak, sorsukról diktatúrák boszorkánykonyájában dönthettek büntetlenül a nagyhatalmak. Emlékezzük és főleg ne feledjük el, hogy a közvetlen szomszédunkban dúló háborút indító agresszor egyik elődjének, főleg Sztálin nevéhez fűződnek ezek a horribilis számok.

Egy ilyen világ mértékű újabb genocídium csak józan ésszel és a múlt hibáiból okulva kerülhető el.  

Fotó forrása: https://www.facebook.com/ferenc.zetenyicsukas